Pusztafalui tábor, Július 24-30. Hétfő

Szokásos indulási helyünkön, a Műcsarnok mögötti parkolóban gyülekeztünk hétfő reggel, délelőtt. Azt nem tudom, hogy máskor is ennyire elhúzódik-e az indulás, mert „elsőbálozó” /Gergő/ vagyok, de utólag kicsit sajnáltam azokat a perceket, amelyeket még az ágyikómban tölthettem volna. A szülők mellett Gabi néni is elbúcsúztatott minket a banánérlelő melegben. Ezután szétvált a két autó, a Cápa egyenesen a tábor felé vette az irányt, csak Bózsván álltak meg, hogy Zotyát – aranyéremmel a nyakában – kitegyék a táborban, ahova igyekezett. A fradista (zöld-fehér, ugye) kisbusznak igen fura volt a hangja, kiderült, a kipufogó rozsdás. (Eme kipufogó, vagy legalábbis a vége a táborból hazaigyekeztünkben úgy döntött, jó neki a Zemplénben és Pusztafalun megvált a Cápától. De hajthatatlanok voltunk, összeszedtük és visszahoztuk a füstös fővárosba.) A Mercivel még Gödöllőn benéztünk Péter munkahelyére és a szüleihez. Tőlük kaptunk szimpatikus kék zselével töltött hűtőtasakokat (remélem meglettek és haza is kerültek végül…). Ezek mellett a Csenki család leleményességének köszönhetően egy jéggé fagyott vizes palack is enyhítette a hőgutánkat. Apropó Csenki család: az egész táboron végighúzódó running-gag (állandó poénkodásra okot adó dolog), hogy Anna apukája elfelejtette odaadni a tábor költségeit fedező „kékhasúakat”, így Annát vagy ki akartuk tenni az első kanyarban, vagy diétás étrenddel fenyegettük (nem kap enni, vagy csak száraz kenyeret és vizet), vagy ott akartuk hagyni az éppen aktuális kirándulás helyszínén…

Pusztafalu felé letértünk a főútról és csalinkáztunk egyet Bódogkővára és a füzéri vár felé. Mindkét vár esetében Péter beígért a sasszeműeknek egy jégkrémet. Bence váltig állította, hogy ő már látja a várat, csak hogy bebiztosítsa magának az ígért finomságot. Persze az igazi az volt, amikor valóban meglátta… Útközben elkapott minket egy zápor, ami a forró aszfalton gőzölögve gyönyörű látvány volt. Nézelődtünkben az egyik sasszem észrevette, hogy a Merci egyik ajtaja nyitva van. Kb. 20 km-t tehettünk meg így. Szerencsére semmit nem hagytunk el, mert a rámpa mögött biztonságosan el voltak barikádozva a csomagjaink. Eme tényállást felfedezőnek is be lett ígérve egy jégkrém, de a személy kilétének felfedését tiltja a krónikás szerénysége…Pusztafalu felé megfordultunk még Vizsolyon és Göncruszkán is.

Szálláshelyünk Pusztafalun az Öregbence fogadó volt. A felújított parasztházakból álló kis tábort általános- és középiskolásokkal osztottuk meg. Mint később tapasztaltuk, elég zajos szomszédságnak bizonyultak. A lányok és a fiúk egy-egy szobában kaptak elhelyezést, Péter bácsi az átjáróban alvással biztosította, hogy minden rendben legyen. (S mivel a leányszobában nem lehetett kinyitni a szorosan álló vaságyak miatt az ablakot, nyitott ajtókkal aludtunk, amiért egy jó kis megfázást is biztosított magának, szegény.) A hálószobánkon kívül újdonsült otthonunkhoz tartozott még egy konyha, egy fürdőszoba és 2 WC. A konyha állandó tartozékainak bizonyultak a legyek és a böglyök (előbbiek a hálókban biztosították a korai kelést…). Öngyilkos-különítményeik az ablak szúnyoghálójával való küzdés után aláhullottak, így minden nap el kellett távolítani hulláikat az ablakpárkányról.

A kipakolás után felfedezőútra indultunk a faluban. Ki kerekesszékkel, ki biciklivel, vagy triciklivel, ki tili-tolival, ki gyalog. Útközben „Gáborka megismertetett minket az egész faluval.” /Kristóf/ A portya közben megnéztük azt az eret is, amelyik a táborunkon is átfolyt. Egyébként a vezetékes vizünk is forrásvíz volt.

A finom vacsora után fürdés, majd a Csipkerózsika diafilmet néztünk meg.